Így dolgozom
Úgy dolgozom, hogy az első találkozás, az ún. „első interjú” alkalmával „csak” meghallgatom azt, aki felkeres, s tőlem segítséget remél. Azután közösen, kérdéseim révén próbáljuk meg alaposabban kibontani, megfogalmazni, mindkettőnk számára „megragadhatóvá” tenni a problémát. Ha ez elsőre nem sikerül, akkor még egy alkalmat szánunk a „gubanc” megfogalmazásra.
S amikor eljutunk oda, hogy a problémát – legalábbis első megközelítésben – látjuk, akkor együtt alakítjuk ki a közös munka menetét. Elsősorban azt, hogy kölcsönösen úgy érezzük-e, hogy tudunk együtt dolgozni. S ha úgy döntünk, hogy igen, akkor állapodunk meg az órák gyakoriságáról, s arról, hogy mennyi időt szánunk első körben a gubancok kibogozására. A kitűzött idő, az először megkötött
„szerződés” lejártakor megbeszéljük, mit végeztünk, mit tudunk s szeretnénk még együtt csinálni, illetve hogy azt milyen keretek (gyakoriság, „határidő”, stb.) között tesszük.
Óráim, azaz a találkozások 50 percesek. Terápiás megközelítésem két alappillére épül: a pszichoanalízis és a narratív terápia szemlélet- és gondolkodásmódjára. Ugyanakkor munkám során imaginációs elemeket is használok.
Rendelésemet kamaszkortól kezdve bármilyen életkorban, bármilyen gubanccal fel lehet keresni. Ugyanakkor, minthogy kutatóként immáron több mint húsz éve foglalkozom a holokauszttal, s készítek és elemzek mind annak túlélőivel, mind szemtanúival készült interjúkat, különösen nagy a tapasztalatom az ebből a társadalmi traumából eredő „lelki gubancoknak” kezelésében.
