Pszichológushoz nem a bolondok járnak - avagy mire való a pszichológus?
Sokan szégyellik bevallani, hogy pszichológushoz járnak. Úgy gondolják, hogy pszichológushoz a bolondok járnak. Vagy legalábbis úgy képzelik, hogy mások így gondolják. Mindazonáltal életkortól, foglalkozástól, iskolai végzettségtől függetlenül bárkinek lehet olyan gondja, problémája, amit nem tud egyedül megoldani. Vagy amit legalábbis könnyebben tud úgy megoldani, ha valakivel beszélhet róla.
A hétköznapok élethelyzetei – legyen bármily szerető és jó szándékú is a környezet – erre sokszor nem alkalmasak. A családtagoknak, barátoknak – akiknek a véleménye igazán fontos számunkra – sokszor épp azért nem merünk bizonyos érzéseinkről beszélni, mert előttük különösen szégyelljük azokat. Ráadásul bizonyos érzéseink kimondásának sokszor épp az a félelem az akadálya, hogy esetleg pont azt a személyt fogjuk megbántani, akit a legkevésbé szeretnénk.
A pszichológus nem barát, hanem olyan kívülálló, akinek az a hivatása, hogy ráhangolódjon a hozzá fordulók problémáira, érzéseire, s aki értő figyelemmel és türelemmel hallgatja meg azokat a dolgokat, amiket a „saját gubancaikat” egyedül kibogozni épp nem tudók neki elmesélnek. Ez teszi őt alkalmassá arra, hogy úgy mondhassuk el neki, ha gondunk, bajunk van, ahogy a hétköznapokban senkinek. A rendelőben, ahol a pszichológust saját emberi tisztességén túl a szakmai etika is kötelezi a rábízottak „megőrzésére”, az őt felkeresők egy olyan kapcsolat biztonságában beszélhetnek gondjaikról, töprenghetnek problémáikról, amelyben egyetlen érzésüket, fantáziájukat sem kell szégyellniük. A pszichológus nem csak, hogy semmit nem hány betege szemére, s semmit nem kér rajta számon, de segít neki a „nehéz” érzésekkel való szembenézésben is.
Persze a pszichológus senkinek a problémáját nem tudja egyedül megoldani, semmilyen „gubancot” nem tud egyedül kibogozni. A konzultáció során nem csak ő dolgozik. A kezelés csak akkor lehet sikeres, ha pszichológus és páciens közös munkáján alapul. Kettejük közös célkitűzése a páciens lelki problémáinak megoldása. E munka révén a páciens megtanulhatja jobban megérteni, vállalni – legalábbis önmaga felé – saját érzéseit, megtanulhat szembenézni azokkal az oldalaival, amiket nem szeret annyira, s megtanulhatja igazán elfogadni, szeretni önmagát. Így másokkal szemben elfogadóbb, megértőbb tud lenni, és ő maga is könnyebben szerethetővé válik mások számára.
